Fával a folyóért - Dunatanösvény 2013

2013. június 27., csütörtök

Lenyugvó nap melengette a gyülekező tömeget, a Nehru-parton ismét fellelhető Dunatanösvény Petőfi-hídi állomásán, ahol a Valyo csoport tartotta az árvíz által időben picit odébb sodort sajtótájékoztatóját. Vidám leányok osztogattak szörpöt, fröccsöt és köszöntötték a kerékpáros és gyalogos vendégeket.

A Magyar Kerékpáros Klub elnöke, László János úr, nyárhoz illő rövidnadrágban nyitotta meg az idei szezont. A Duna szeretete szőtte át beszédét; a folyó kapcsolatteremtő képessége, a víz fontossága, szépsége és védelme.

A tervezők, építészek, illetve több mint félszáz önkéntes megfeszített munkája nyomán, raklapokból és különböző méretű falécekből kényelmes napágyak, beszélgetőboxok (Orosz Ádám tervei) és libikóka (Varga Dávid installációja) készült már a tavalyi évben is. Idén bővült a kínálat. Az egyik ötletgazda, Tömör Miklós elmondása szerint leginkább felnőtt játszótereket szeretnének kialakítani a Duna mentén.

A Varga Dávid kezei alatt, köztéri bútorokká éledő faszerkezetek, az interaktív terepasztal, a streamtable (az osztrák, Michela Grass) és fényinstalláció (Kukucska Gergely építész munkája) mellett, számtalan hasznos információval gazdagodhatunk alábecsült folyónkról. Az abszolút kényelemmé nagyolt Duna-parti bútorokon található Quark-kód segítségével, egy – egyelőre csak - iOS/Apple-on futó virtuális hideg-meleg játékra is betekinthetünk a Tanösvény segítségével.

A természetes környezet, a folyópart atmoszférája, a víz testközelsége megkívánta a legtermészetesebb és legjobban felhasználható anyagot, a fát, így minden köztéri bútor ebből a matériából született.

A célt az átlagember kevéssé érti, hiszen nincsen profitorientált miért. Az alkotók, e nem hétköznapi tanösvény megálmodói, egyszerűen a Duna kedvéért és a többi ember örömére indították el a projektet, azóta is küzdve a bürokrácia vak démonjaival; hogy újra örömöt lelhessen a Duna partjaiban minden ott lakó vagy éppen arra járó, bel- és külföldi.

A programsorozattá nőtt folyó–parti, ramazuri, a most is futó Dunafesztiválba (június 21-30.) torkollik, ahol színház, koncertek, családi- és sportprogramok várnak ingyenesen mindenkit. Kacsakődobó Bajnokság, a petanque és a sakk játszmák ígérete csábít újra a Dunához. Hosszú távú cél az egész kezdeményezésnek egy központot létrehozni, amely télen-nyáron képes helyet adni a legkülönfélébb Dunával kapcsolatos folyó ügyeknek.

A bútorok a Jaf Holz által forgalmazott fa anyagból készültek.

Szöveg: Soós Gyula

Fotók: Varga Dávid és Fellegi Dénes